Cím

1161 Budapest, Hársfavirág utca 53. fsz.1. 1-es kapucsengő

a

Milyen társasági formát válasszak a cégalapítás során? Bt. vagy Kft.?

  1. Nyitólap
  2. Cégalapítás Ingyen
  3. Milyen társasági formát válasszak a cégalapítás során? Bt. vagy Kft.?

Csakis a Kft. forma javasolt.

A Kft. alapítása esetében a tagok felelőssége korlátozott, a bevitt vagyon mértékéig felelnek a Kft. tevékenységéért. Ellentétben a Bt.-vel, ahol a beltag felelőssége korlátlan, ami annyit tesz, hogy a teljes, személyes vagyonával felel. Ugyanakkor, mint láttuk, a cégalapítás költségeiben semmiféle különbség nincs és adózásukban sincs eltérés.

Azért ajánljuk a Kft. alapítását, mert így a cégügyekben kevésbé jártas partnereinknek sem kell attól tartaniuk, hogy egy hibás döntés miatt teljes magánvagyonukat elveszítik.

A Bt. és a Kft. közötti különbségek

Amint fentebb is írtuk a legjelentősebb különbség a felelősségi körben található. Hozzá kell tennünk azonban azt is, hogy míg Kft. egyetlen személy által is alapítható, addig egy Bt. létrehozásához legalább két főre ? egy beltagra és egy kültagra ? van szükség.

Az alapításkori jegyzett tőke mértékében is mutatkozik eltérés. A Bt. esetében nincs előírva a minimális alapítótőke összege, a Kft. alapításakor azonban nyilatkozni kell arról, hogy legalább 3 millió forintot befizetnek a cég pénztárába, nincs szükség azonban az összeg bemutatására, sőt az összeg biztosítható nem pénzbeli hozzájárulással is.

Mit jelent a Kft. esetében a korlátolt felelősség?

A korlátolt felelősség a legfontosabb Kft. alapítása mellett szóló érv. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a társaság mentesül minden felelősség alól, csupán a tagok nem rendelkeznek személyes felelősséggel. Fontos tudni, hogy pontosan milyen felelősségi körök keletkeznek a cégalapítás során.

A Kft. mint társaság felel a saját tartozásaiért, amelyeket a elkülönült vagyonával fedezhet. A tagoknak akkor sem kell saját vagyonukkal felelniük, amennyiben a társaság vagyona nem elegendő a tartozások a kifizetésére. Ilyen esetben azonban felszámolhatják a céget. A tagok ezzel pontosan meghatározhatják, hogy milyen mértékű anyagi kockázatot kívánnak vállalni a cég tevékenységével kapcsolatban.

Ez természetesen nem vonatkozik a bűncselekményekre, valamint a szándékos visszaélésekre. Ha ilyen lehetőség merül fel, a jogszabályok megsértése miatt az ügyvezetőt, illetve a tagokat büntetőeljárás alá vonhatják.

Bővebb információval is szolgálhatunk a cégalapítás folyamatáról.

{Lassan tíz éve, hogy barátaimmal, több cég könyvelését helyeztük át a Total Profit Könyvelő Irodához. Az azóta eltelt idő alatt, sikerült a végzett munkájuk magas színvonaláról alapos képet kapnunk, hiszen sok közös feladatot hajtottunk végre sikeresen. A napi feladatokon túl, segítséget nyújtottak több új cég alapításában és átestünk számtalan NAV ellenőrzésen. Több egész éves áfa revízión, kiutalás előtti ellenőrzésen, néhány munkaügyi ellenőrzésen és egy alakulás utáni ellenőrzésen. Örömmel mondhatom, hogy a jó munkának és az ellenőrzésekre való sikeres felkészülésnek köszönhetően valamennyi ellenőrzés cégeink számára pozitívan végződött. Ki kell emelnem a sikeres áfa visszaigényléseket, melyek során, büntetés nélkül kaptuk vissza az összes, visszaigényelt adót. Még minket is megleptek azok az elismerő szavak, melyeket a NAV ellenőrök az éves áfa revízió végén, értékelés közben megfogalmaztak: olyan precízen könyvelt, rendezett anyagot kaptak, melyet példaképül lehet állítani a könyvelői szakma elé. Úgy gondolom, hogy ezek után nem is mondhatok mást, mint, hogy nyugodtan ajánlom bárkinek a Total Profit Könyvelő Iroda szolgáltatását.
Pap Zoltán
Ügyvezető
iPon Computer Kft.
{2006-ban alapítottam társaságomat. A Total Profit Könyvelő Irodát ekkor kerestem fel egyik üzleti partnerem javaslatára, akinek a cégét már 2003 óta könyvelik nagy megelégedésére. Ezt a lépésemet az óta sem bántam meg. A szerződésünk megkötése után haladéktalanul megkezdték a munkát és visszamenőleg is megtettek mindent, ami szükséges volt. A cégemben történt kezdeti beruházások áfa visszaigénylése a segítségükkel nem jelentett problémát. Szeretem, hogy velük az ügyintézés egyszerű és zökkenőmentes. Közös tennivalóinkat, találkozásainkat a feszített munkaidő beosztásomhoz igazítva, rugalmasan tudjuk ütemezni, előre mindig felkészülten fogadnak és gyorsan meg tudjuk beszélni az aktuális teendőket. Kritikus esetekben akár telefonon is azonnal segítségemre tudnak lenni. Precizitásuknak és naprakész szaktudásuknak köszönhetően még nem akadt problémám a hatóságokkal. Soha egy késett bevallás, felszólítás, pláne egy büntetés.
Lázár Gábor
Ügyvezető
VLG Multimédia Kft.
{Társaságunk könyvelését 2005 év eleje óta végzi megelégedésünkre a Total Profit Könyvelő Iroda. Az előző könyvelőnk már sajnos hosszú ideje betegeskedett, így a könyvelés átadására meglehetősen nehéz körülmények között került sor. Az új iroda kemény munkával rendezte cégünk könyvelését, ami azóta zökkenőmentesen bonyolódik. Társaságunk több irányú tevékenységet folytatott az elmúlt években, amely időnként komoly szakmai kihívás elé állította a cég vezetését, illetve könyvelésünket. A segítségükkel azonban mindig sikerült megtalálni a törvényes, de ránk nézve kedvező megoldásokat. Az évek során több alkalommal kaptunk NAV ellenőrzést, amely mindig problémamentesen fejeződött be, sőt, könyvelésünk az ellenőröktől néhány ízben dicséretet is kapott. A több éves együttműködés során, szívélyes munkakapcsolat alakult ki a könyvelő iroda kollektívájával. Személyes találkozóinkon, ha az időnk engedi, a könyvelésen túlmutató hasznos és érdekes beszélgetésekre is sor szokott kerülni. Érdemes megemlítenem még a könyvelési díjat. Tevékenységünk jellege és nagyságrendje miatt, úgy gondolom, hogy nem tartozunk a keveset fizető ügyfelek közé, de ennek ellenére korrektnek és arányosnak tartom a fizetett díjat, a nyújtott szolgáltatás mértékét és színvonalát figyelembe véve.
Balássy Zsolt
Ügyvezető
Balássy Connection Kft.
{Régóta ismerjük egymást a tulajdonosokkal, jó pár éve dolgozunk már együtt, a legnagyobb megelégedéssel. Naprakész, precíz könyvelés és folyamatos tájékoztatás, egyeztetés jellemzi az iroda munkáját. Minden kérésünknek rövid időn belül eleget tesznek. Biztos kezekben érzem a cégünk könyvelését!
Csintalan Zsolt
Ügyvezető
Alba-Szerszám Kft
{Több, mint tíz éve dolgozom együtt a Total Profit Kft-vel. Magas szakmai színvonal, megbízhatóság, rugalmasság, precizitás és pontosság jellemzi őket!  Időben és kérés nélkül jelzik, ha bármilyen törvényváltozás van, vagy határidő közeledik. A havi kötelezettségeinket időben, rendszeresen megkapjuk, ha kérdésünk van készséggel állnak rendelkezésünkre. Könnyű velük dolgozni és gyorsak! Csak ajánlani tudom őket bárkinek!
Laczkó Adrienn
Ügyvezető
Aquiral Kft
{A Total Profit Könyvelő Iroda 2006 óta nyújt számunkra teljeskörű számviteli szolgáltatást. Ez idő alatt sok változáson mentünk keresztül. Működő céget értékesítettünk, új társaságot alapítottunk, tevékenységet módosítottunk, de a könyvelő iroda mindvégig hűséges, megbízható partnerünk maradt, színvonalas szolgáltatásával segítette elképzeléseink végrehajtását. Igen fontosnak tartom kiemelni, hogy két ízben egész éves áfa revíziót folytattak társaságunknál, egy dolgot leszámítva, (az sem az iroda hibájából), sikerrel vettük az ellenőrzéseket. Az előbbiek tükrében úgy gondolom, hogy aki a Total Profit Könyvelő Irodával könyveltet, jó kezekbe helyezi cége anyagát.
Fábián Szabolcs
Ügyvezető
Telima Kft.